Ircsi oldala mindenkinek.
Fotók, képeslapok, versek, idézetek, képeslap küldő linkek
Weboldal bejelentése
Szabálysértő honlap?
Kérünk, jelentsd be!
Ügyfélszolgálat
Hallgass a szívedre
Mikor mindenek elhagyatnak,
S eljön az utolsó óra, reszketve,
Percek melletted, maradj éberen,
S töröld el felesleges életedet,
Bontakozzon ki belőled az isteni
Mag, válj azzá, aki vagy, és
Mogorvaság nélkül, valld be
Szíved vágyát, a beteljesülést.
A világnak úgyis csak egy kis
Cseppjét ismerheted meg,
A valóság nagy falat egyetlen
Élethez, pont ezért légy szerény,
Mert mindent nem tudhatsz,
De ha már tudod, mit nem
Tudsz, akkor bizony révbe
Értél, s bölcs vagy.
Engedd közel magadhoz
A szeretet lámpását, s gyújtsd
Meg magadban az isteni szikrát,
Hogy magad is lámpás légy,
A világnak tanúja, kit meg nem
Rettent a gyűlölet háborúja.
Félni annyi, mint a szeretet
Ellensége lenni, s minden
Félelem a múltban gyökerezik,
Ezért gondold jól meg, mikor,
Mit cselekszel, mert jelened
A jövőnek múltja lesz.
Hogyha darabokra hullik
Életed, még akkor is szedd
Össze darabjait, mert új
Sorrendben talán működik,
Ugyanis emberek észre, és
Értelemre hallgatnak,
Néha ösztöneikre,
Sajnos azonban hangoltságukra
Sohasem. Pedig a létre való
Sóvárgás nagyobb, mint az ész,
A gondolkodás, és a logika,
A vágy pedig mindig az Istenhez fut.
Hallgass a szívedre ember, ne
Érdekeljen, mit mondanak rólad
Az emberek, csak eggyel törődj,
Hogy szeret az Isten téged.
Székesfehérvár, 2013. június 5.
...Nem vagy te réten futkározó,
kerge, csacska gyík...
...Nem vagy te a felhőkön futó...
...Nem vagy te érzelmes ciprus...
...Sőt, hazárdírozó thai-boxoló sem...
...Bezártak... Elzártak... Egyedül...
...A Semmiben...
Csak egy kód... semmi más...
Bezártak a rabok vad kísérői,
kiknek csak a pénz számít: szervkereskedők...
Agyra vadásznak és élelemre...
baljós bélpoklosok medencéje.
Edzett acél ablakon át tekintesz kifelé.
Mondják: "nem te vagy bezárva, hanem az ajtó"
Hazugság: a butaságért áldozni kell
a Tudás Oltárán.
A kód elvesz mindent...
felemészti emberséged -
Modern k-tábor hasonlat magasan az égben,
mégis térdig sárosan áll a Szabadság árnyéka
bokáig ólombakancsban...
Ólomban az öt kontinens..
Angyal
Egy mező, mely átölel,
Amely segít, ha kell.
Minden virág érted mozog,
Minden darázs miattad dong.
Egy mező, mely bánt,
Amely lelkednek sokat árt.
Minden tüske téged sért,
Minden villám érted élt.
Egy mező, mely nyugtat,
Amely néha csak áltat.
Kínoz, ölel, hátba szúr,
Lelkedbe a gonosz beletúr.
Egy mező, mely az Élet mezeje.
Ám egy nap eljő egy angyal,
Ki olyan szép, mint a hajnal.
Fiatal, üde, harmatos,
Lelke tiszta, szeme világos.
Fénye világítja be réted,
Mindennap eljön érted.
Finom kezével simogat,
Mámort oszt, csókolgat.
Szebb angyalt nem találsz,
Most biztos csodálkozva állsz:
Ki lehet az a lány?!
Ez lesz néked a nagy talány.
Az a lány, kire senki sem gondol tán.
Tehetetlen idő
Hangtalan őrzöd a fájdalmad jajszavát,
szemed fátyolos, de mégis tisztán lát.
Csendben fekszel, csendben válaszolsz nékem,
megbújsz minden szavad mögött, megértem.
Keresed az elveszett válaszok javát,
melyek elkallódtak egy életen át.
Jó néhány év ácsorog most mögötted,
nem sietteted, csak vársz, nagy a türelmed.
Látom, nem vívódsz Isten akaratával.
Teszed dolgod, mert mindig tapasztalattal
cipelted a gondok batyuját, hangtalan,
ahogy most teszed lelkedben mozdulatlan.
Szomorú arcod halovány és őszinte...
Tehetetlen idő ágyadat befedte...
Hangod elcsuklik, s a vérző szívem
sajog, szemedben a fájdalmam ott lobog.
Paul Verlaine
HOLDFÉNY
Különös táj a lelked: nagy csapat
álarcos vendég jár táncolva benne;
lantot vernek, de köntösük alatt
a bolond szív mintha szomoru lenne.
Dalolnak, s zeng az édes, enyhe moll:
életművészet! Ámor győztes üdve!
De nem hiszik, amit a száj dalol,
s a holdfény beleragyog énekükbe,
a szép s bús holdfény, csöndes zuhatag,
melyben álom száll a madárra halkan,
s vadul felsírnak a szökőkutak,
a nagy karcsú szökőkutak a parkban.
(Szabó Lőrinc fordítása)
Bár szemedbe nézhetnék
Bár szemedbe nézhetnék,
nem született még nemzedék,
mely Isten szemébe nézne,
anélkül már, hogy ne félne.
Isten szemébe nézni csak,
kristálytiszta folyók, tavak,
színén meglátni önmagad,
látnál benne könnyet, halat.
A hal partra vetve tátog,
nemzedékünk minő átok,
vágyunk a magasba nagyon,
gyűlik a pénz és a vagyon.
A vagyon nincstelenné tesz,
az Isten tán észre sem vesz,
elmegy melletted csendben,
találja magát szemedben?
A szemed lelkednek tükre,
de te mindig csak a trükkre
gondolsz, bolond, velem együtt,
de mi csak a gyógyszert szedjük.
A tisztaság depresszió,
tiszta volt, mint az első hó,
nevezd hát el betegséged,
még a jó orvos is téved.
Kövess és vedd fel kereszted,
nem baj, ha mindig újrakezded,
ne félj hát újrakezdeni,
Isten ezt annyira kedveli.
oly csodás,
ha ránézek,
tiszta ragyogás,
Ki látja őt,
mind csodálja,
Dícséri őt,
míg csak látja.
Valami fáj
valami fáj
nem tudom mi
nem lehet meghatározni
de valami fáj
talán egy ősi báj
vagy egy sötét táj
egy sosemvolt emlék
melynek hiánya rég
kísért
a vonzó árnyék
a tiszta sötétség
vagy a fátyolos napfény
melynek tápláléka remény...
nem tudom megmondani
de valami valami
fáj nagyon fáj
a mocskos száj
az alkoholmérgezett máj
mindez lelkembe váj
egy tátongó szakadékot
zuhannak bele repülők autók
visszhangoznak a halkuló sikolyok
s a lét a megújuló lét
viseli az ember terhét
felfalnak az álmok
a vakító homályok
a világ eltárgyiasul
minden el- s kifakul
valami fáj
újdonságok teremtődnek
az értékek elértéktelenednek
a felesleges visszapofáz
s lerakódik még egy réteg máz
a káosz felfalja a rendet
elpusztul amit Isten teremtett
betegesen ragaszkodunk ahhoz
ami romlottságot hoz
vért izzad a fátyolos napfény
és nincsen remény nincsen remény
valami fáj
nagyon fáj
és most már tudom mi az
a vérszomjas tavasz
és maga a puszta lét
mely csendesen lehajtja fejét
elfogadva hogy nincs már helye
s az ember elmegy mellette
nevetve
fáj az idegenség kitaszítottság
fáj hogy eltűnt a boldogság
s hogy az Élet is feladta
nem csoda
hisz az ember kinyírta
Nem hívtak
Mikor e honba értem,
Nem szólt senki sem,
Hogy majd az életem,
S vele együtt a lételem
Örök, sötét latba száll!
Nem hívott senki sem,
Nem pártolt egyik sem,
E millió bűntől égőn...
Hol a szó elszáll,
S az írásnak nyoma sem marad!
Mekkora közhely itt a lét,
Most a fellegekben...
A vihar legtetején állok,
Tán továbbrepít a szél,
Talán meglelem édes hazámat.
Megtört ágakon harmat csorog
Fénylik az ég alja, felkel a nap
Vöröslőn izzik és mosolyog
Ködös felhőfoszlány eltűnik az égen
Homályos horizont most élesen ragyog
Felkelek én is csodálni a táncot
Bár testem a látványtól most is támolyog
Csak érinthetném meg a kezedet
Ma egész Világ néz ki a szívemből,
mint cigarettát sodrók
üszkös fák kérgiből.
Ma hajlítom a szót és elárvulok;
Szellemed égi kincseken -
pókfonálon lóg ezüst leheleted,
csak érinthetném meg a kezedet.
Vénádból szakíthatnék-e?
Rímbe fonnám ma darabját,
és sugárba szöknék...
megnyugodni teveled.
Csak megfoghatnám most a kezedet...
együtt tépnénk füstkarikából szeletet,
és arathatnánk, mit vetettünk,
egymás ölében, ha felébredünk.
Rakjuk meg szekereinket,
hét ökör szántsa földjeink...
halott rózsák szirmait földbe ástam,
de újra kiserkent tavasz-mélyről,
és ibolyákat ont drága vérből;
szívemet metszi, kezemre tapad,
szivarzsebben illatozik a majd.
A parton állok, mint egy kisgyermek,
Nézem Én ott napfelkeltét,
Hűvöset ott érzem,
Bőröm reszket e hűvösben.
Fa alatt Én megpihenek,
Körülöttem sok levél,
Melynek színe oly gyönyörű
Aranylik, mint a méz.
A fű is sárgul, fa kopaszodik,
Éneklek Én és közben a Nap
Felkél, ott távol a másik parton
A völgy ölénél.
Kedvem vidám, forog még a Föld.
Este aztán hazatérek, mikor Nap
Lekél, nézem Én az ablakomból,
A naplementét, szemem csukom,
Hallgatom, hogyan fúj a hűvös szél,
Ősz hát nekem, oly gyönyörű egy szép
Évszak mely most nekem él,
Élteti a sárga levélkét,
Tücsök most már nem dalol ám,
Mert hűvös van és fél,
Elbújik hát szépen csendben a bokor
Tövénél, bebújik a levél alá ott,
Hol meleg van s nem fél,
Még el nem elalszik Ő, ott halkan zenél!
Múló falevél
Életem szekere utam végéhez ér,
Ősszel lehullott sárgálló levél.
Szél kergeti, eső veri bántón,
S majd megpihen egy röggel teli szántón.
De még itt sincs neki nyugodalma,
Zord idő fagyos lepellel betakarja.
A természet maga tépi szét a testét,
S már soha többé nem gyötri kétség.
Véges, sok darabjait még utoljára,
Halálából lesz az új élet oltára,
S mikor újra zeng éneke a madárnak,
Emléke lesz már csak haldokló fának.
könnyű becsapni,
az őszintét, valódit
nem tudja meglátni.
Csak azt hiszi el,
mi neki jól esik,
hogy itt a boldogság,
többé már nem késik!
A valós tényeket
készséggel félreteszi,
a tabu témát már
tudomásul se veszi...
Ha a rosszra és
búra nem gondol,
akkor a boldogság
mámora fellángol.
A végén aztán
mégis be kell látni,
a boldogságot
nem lehet kreálni...
Elképzelni lehet,
az mégsem az élet!
Feledni könnyebb
és idézni a szépet
s a csillag csillog csak nekem,
Elgondolom az életem.
Ami elmúlt és ami lesz még,
mit rég meguntam s amit szeretnék,
messziről nézem és nyugodtan,
ami után egykor futottam.
Mire az izzó arc lehül, a szív is békés lesz belül.
Öröm, kétség oly messzi cseng és jól esik az esti csend.
Jó így még egyszer szemlehunyva mindent végig gondolni
újra, a lélek könnyű,
mint a pára s csend van.
Elalszunk nemsokára."
Fák csillagok, állatok és kövek,
szeressétek a gyermekeimet.
Ha messze voltak tőlem,
azalatt eddig is rátok bíztam sorsukat.
Én hozzám mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket ha meghalok.
Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.
Te, homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.
Csókold helyettem, szél az arcukat, kő,
légy párna a fejük alatt
Kínáld őket gyümölccsel,
almafa tanítsd őket, csillagos éjszaka.
Tanítsd melengesd te is drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.
S ti mind, élő és holt anyagok
tanítsátok őket.
Felhők, sasok, vad villámok, jó hangyák,
kis csigák, vigyázz reájuk hatalmas világ.
Az ember gonosz,
benne nem bízom.
De tűz, víz, ég, s föld
igaz rokonom.
Igaz rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég, s föld leszek, ha meghalok.
Tűz, víz, ég és föld
s minden istenek szeressétek, akiket szeretek.
Robog az élet
Robog az élet velünk.Elmosódott fényverés a táj.
Leszállnál egy pillanatra,
de a sok szem helyedhez zár.
Lelked szabadsága:
Ó. csak talmi gyémánt-csillogás!
- Légy türelmes még kicsit,
közel már a végállomás -
suttogják neked
festett mosollyal arcukon.
Te meg bólintasz:
- Igen, ezt én is jól tudom.
És újra az ablak felé fordulsz csendesen:
- Azért magamnak én mégis meglesem..
Honlapkészítés ingyen:
Ez a weblapszerkesztő alkalmas
ingyen weboldal,
ingyen honlap készítés...
Mai: 69
Tegnapi: 56
Heti: 166
Havi: 1 185
Össz.: 1 177 540
Látogatottság növelés
Ircsi oldala mindenkinek. - © 2008 - 2024 - ircsi-oldala.hupont.hu